Ízőrzők (7/15)
Gesztely - Újharangod. Ismeretterjesztő sorozat, Magyarország (2024). A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Gesztely, és a hozzá tartozó Újharangod 2800 lélekszámú, több mint 800 éves község a Hernád folyó partján. Az itt élők büszkék arra, hogy a hajdani Puky kúriában egy évig vendégeskedett Csokonai Vitéz Mihály, és a legenda szerint itt írta a „Szerelemdal a csikóbőrös kulacshoz” című versét. Sztrakon Tamás gazdag Látványtárának ezért is lett külön része a különböző kulacsok gyűjteménye. Az épületben megtekinthető helytörténeti gyűjtés legnagyobb értéke, hogy az itt otthonra lelt tárgyak legnagyobb része Gesztelyről származik. Kameránk előtt bemutatkozott az 1960-ban alakult Csokonai Népdalkör, és a Művészeti Iskola keretein belül két korcsoportban működő Gesztelyi Néptáncegyüttes is. Újharangodra Hornyák-Bertalan Fanni meghívására érkeztünk, aki családjával fecskehasú mangalicák szabadtartású tenyésztésével és hagyományos húsfeldolgozással foglalkozik. A következő finom ételek készültek a farmon az Ízőrzők nézői számára: tárkonyos kakasleves nokedlivel, mangalica pecsenyehús káposztaágyon, sajtos batyu, füstölt szalonnás mangalica dió aszalt szilvával és kávés kekszes tetejű. (26 min)
Režie:Móczár István
2024 Magyarország